Önarckép

Egész alak


1955




A Csongrád-megyei Nagymágocson született. Gyermekkorában ideje nagy részét a szomszédságukban levő, volt Károlyi kastély parkjában töltötte, ahol a park szobrai, növényei, állatai természetes inspirációt jelentettek számára.
Egy idős tanító néni tanította rajzolni, egy helybéli szerzetes bíztatására szerepelt először kiállításon.
Jelenlegi munkája során is sokszor táplálkozik ezekből az élményekből.


1970


Faipari középiskolába kerül Csongrádra, ahol a famegmunkálás gyakorlati alapjait is elsajátítja. A kollégiumban fás-szakkört szervez.


1975


Felvételt nyer a soproni Faipari Egyetemre. Tanulmányai mellett rajzolással és figurális fafaragással, bútorkészítéssel foglalkozik.


1980


A csongrádi bútorgyár fejlesztőmérnökeként kezd dolgozni, de rövid idő alatt kiábrándul a nagyüzemi termelésből és önállósodik.


1984


Figurális faragásokból, bútorokból megrendezi első önálló kiállítását Csongrádon, amit a környező városokban több is követ.


1986

Családjával Budapestre költözik, ahol az Operaház műteremvezető scenikusaként kezd dolgozni.


1987

Saját kivitelezésű boronafalas rönkházat és műhelyt épít.


1988

Egy volt diáktársával bútorokat kezd tervezni és gyártani.


1998




Megszületik az első szoborbútor a kölni bútorkiállításra, ahol Kelet-Európából elsőként állít ki az Avantgarde-pavilonban.
Azóta közel ötven hazai és nyugat-európai kiállításon szerepelt munkáival. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és alapító tagja a Magyar Belsőépítészek Egyesületének.



Műhely 1

Műhely 2